Sültbrokkoli főzelék meg egy kis püré

Nem jól hangzik, ugye?

Viszont: tejmentes, lisztmentes, ízlés szerint cukormentes sőt akár vegán is lehet, ha nem sütünk mellé virslit, ahogyan én tettem. Ha mindenmentes, akkor mi van benne?

  1. 1. Sültbrokkoli főzelék
  • nagy fej brokkoli
  • két gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • víz
  • olíva olaj

A sztori: sült brokkoliból akartam krémlevest főzni, de ilyen receptet nem találtam, meg tejmentes diétán is vagyok, gondoltam nézzük meg, mi lesz ebből.

“A” (rövid) verzió: A brokkolit olívaolajjal meglocsolva beteszem a sütőbe és addig sütöm amíg sült, barna színe nem kezd lenni az oldalának (kb 30-40 p). Akkor jó, ha a villát beleszúrva félpuhának tűnik. Ezt követően kicsit összepépesítem botmixerrel, lábasba teszem és felöntöm annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Kicsit felforralom, főzögetem, hogy puhuljon. Kevés olívaolaj, só, bors mehet bele. Ha kihűlt, botmixerrel simára keverem. Tálalás előtt belereszelek két gerezd fokhagymát, hogy jó pikáns íze legyen.

“B” verzió (a terjengős változat):

A brokkolit beteszem a sütőbe és addig sütöm amíg sült, barna színe nem kezd lenni az oldalának. Akkor jó, ha a villát beleszúrva félpuhának tűnik. Ez kb 30-40 perc volt a Karancsban, de nem mértem, mer szeretek intuitíven főzni. Ezt követően nekiálltam botmixerrel pürésíteni a brokkolit, és azonmód rájöttem, hogy ehhez puhább brokkoli vagy jobb botmixer kellene. Ennél a pontnál otthagytam az egészet és elmentem elintézni valamit. Nem hiszem el, hogy annyira gusztustalan, amit főztem, hogy még az instagramra sem tudom posztolni, gondoltam keserűen. Amikor hazaértem, megkóstoltam és rájöttem, hogy az íze rendben van, csak az állaga borzasztó. Mit volt mit tenni, felöntöttem vízzel és összeforraltam, hogy puhuljon. Közben szidtam magamban a tejmentes diétát, hogy mi az úristent fogok a levesbe tenni (merthogy levesnek indult) tej és tejpótló hiányában. Vizet, ugye. Szóval összeforraltam kicsit, az illata jó volt, kezdtem bizakodó lenni. Közben só, bors, olívaolaj. A megpuhult brokkolit már könnyű volt simára turmixolni, és a végére egy elég jó főzelék lett belőle.

Tanulságok:

nem szabad feladni

ha a brokkoli dús, húsos, nagyfejű, haragoszöld, tehát friss,

ha az olívaolaj jó minőségű, ízletes,

akkor ebből a kettő hozzávalóból só, bors és víz hozzáadásával össze lehet hozni egy szuper jó kaját. nem feltétlenül szükséges bele a rántás, tej, tejszín, tejpótló, semmi.

a brokkolit azért jó megsütni, mert a sült brokkoli finom.

(a főtt brokkolit is meg lehet szokni, sőt szeretni a jó közérzetért cserébe, de természetesen ez ízlés dolga.)

  1. 2. A püré
  • 1 fél avokádó
  • 1 alma
  • fahéj
  • cukor, ha szeretnéd

A cuccokat felaprítás után összeturmixoljuk a fahéjjal, pici cukorral, ennek következtében egy zöld pudingot kapunk, amit tízóraira kiválóan el lehet kanalazni. Fotó nem készült. A sztori csak annyi, hogy majdnem éhen haltam ebéd előtt, ezért összeturmixoltam az avokádóval amit itthon találtam.

Jó próbálgatást!

Advertisements

Sport és írás jegyzet; miért nincs új bejegyzés jegyzet

Az a helyzet, hogy nem számoltam azzal, hogy az edzésről írást hamar nagyon banálisnak fogom találni. Mármint csinálni kell aztán kész, nem? Általában az a forgatókönyv, hogy edzés előtt arra gondolok, hogy (1) nem megyek edzeni (2) nem megyek edzeni, mert croissant-t fogok zabálni helyette a szomszéd kávézóban, ami mellett minden edzésre menet elhaladok (3) nem megyek edzeni, hanem csak beülök a szaunába. Ezután elmegyek edzeni. Az öltözőben rájövök, hogy nem hoztam: törölközőt vagy sportmelltartót vagy papucsot vagy váltás zoknit vagy váltás ruhát egyáltalán vagy fürdőruhát vagy vizes flakont. (Ezidáig mindig meg tudtam oldani az aktuális hiány nélkül az edzést.) Utána átesem a kritikus 10 percen, amikor nincs kedvem és fúj és stb.. Utána edzek egy átlagosan jót, vagy kimondottan jót vagy nem edzek jót, de legalább edzek. Edzés után beülök a szaunába/gőzbe, tusolok és amikor öltözöm akkor általában azt érzem, hogy jobban vagyok, mint amikor levetkőztem. Amikor hazafelé megyek már kimondottan jól vagyok, de legkésőbb az edzés utáni kaja meghozza azt az elégedettséget, amiért megéri. Röviden ennyi.

Arra meg ennyi idő után rájöttem, hogy az írásról főleg nincs kedvem írni semmit, külön tisztelet és köszönet azoknak, akik interjúk alatt beszélgettek velem a témáról, amikor engem legutóbb kérdezett valaki, akkor annyit bírtam mondani, hogy jobb volt, amikor én kérdeztem (mert zavarba jöttem nyilvánvalóan).

Esterházyt olvasok. Élvezem ezt a meghitt, fényes telet.

Mol Bubi

ma először ültem biciklin a városban egyedül: a jó ízlés miatt nem sikítoztam örömömben, de. a szabadság! a sebesség! a rakpart, a Parlament, a szél, a hideg, a folyó, a figyelem, a felelősség. az, hogy úgy közlekedem, hogy aktív vagyok, és nem zavar más emberek szaga. hogy úgy érkezem meg valahova, hogy jól vagyok, nem pedig úgy, hogy egy csomó kilátástalan arcú emberrel voltam percekig egy villamos belsejében összezárva. nagyon reményteli.

Hot Iron

Megittam a kalcium pezsgőtablettám (az allergia miatt is, hogy tudjak aludni, lehet, csak placebo, de nem számít, mert használ), feküdtem fél órát a kanapén, lehet írni az élményről.

Szóval az úgy volt, hogy edzőtermeztem az utóbbi negyedévben. Viszonylag rendszeresen sikerül eljárni, heti két, időnként három alkalommal is. Meg augusztus-szeptemberben nyomtam a külön bejáratú, saját tákolású edzéstervemet. (Kérek minden hozzáértőt, ne küldjön el a továbbiak miatt a búbánatos csipába, tudom, hogy fejjel mentem a falnak, hogy képzettség nélkül ilyenre vetemedtem, de hát gyarló az ember, na. Inkább akkor ne olvassák tovább, köszi.) Tehát edéstervem: minden reggel (normális az ilyen?) ébredés után nyomtam fekvőtámaszt, felülést, húzódzkodást (a fürdőajtó félfáira van a rúd felcsavarozva, szerintem menő) és planket. Minden nap igyekeztem kicsit növelni. Hogy menőzzek, leírom, hogy eljutottam a 20 fekvőtől a százig. Az, hogy mennyire volt szabályos az utolsó 95, meg ugye kit érdekel, éljenek az adatok! Annyira minden esetre hasznosnak tűnt, hogy kezdtem magam jobban érezni a bőrömben.

Aztán a 31. napon elégedetten megszemléltem a füzetem, amiben vezettem, mikor mennyit csináltam, és szépen abba is hagytam. A pocak meg már csak ilyen, ha nem riasztja el semmi, visszaóvakodik.

Rá kellett jönnöm, hogy az önfegyelmem kevés. A teremben is addig edzek, amíg el nem fáradok, ami azért hozott eredményt, csak hát nem eleget. A szakember megkerülhetetlennek látszott a további fejlődésben.

Egyszer voltam TRX-en. Elég puhányan mentem oda, de a férfi az férfi elven igyekeztem lépést tartani az edzővel és a többiekkel. Két napig alig bírtam utána lábra állni, aztán jól le is betegedtem, két hét kimaradt az edzésből. Azóta is csábít a dolog, csak nem merek visszamenni.

Mi ilyenkor a logikus lépés? Természetesen elmenni egy hasonlóan kemény edzésformát kipróbálni. Azóta azonban eltelt több mint fél év, és jelentem a második edzés után, tartom magam. De miről is van szó?

A feleségem mondta, hogy hallott a hot ironról. Rákerestem, van is a közelben, pont a kedvenc termünkben, hurrá! Nézegettem a videókat, hát mondom itt csupa csaj van, ki fogok én lógni onnan. Néztem másik videókat, ott már mutatóban voltak férfiak is. Aztán láttam, hogy nemre való tekintet nélkül mindenki eléggé kemény ezeken a kisfilmeken. Gondoltam, egyszer meg lehet nézni.

hot-iron-862x575

Kedden voltam először, 2-3 perc után menekülni akartam, mert hangos volt a zene, és azt túlkiabálva mondta az edző, mit kell csinálni. De taktikusan maga mellé vett, meg egy csomó sportszert oda kellett készíteni (fellépőt, szőnyeget, kézi súlyzót, meg rudast is), szóval macera volt meglógni. Aztán kezdett tetszeni is a dolog. (És nem voltam egyedüli férfi, hárman is toltuk.) Azért jött be egyébként, mert nem csak arra figyelt az edző, hogy ne futamodjak meg, hanem arra is, hogy újként jól csináljam. És elég komplex edzést adott: átmozgatott mindenhol, rájöttem, hogy bizony a lábnapokat megspóróltam, mióta nem futok, és tényleg kell az, hogy valaki rendszert vigyen a mozgásomba, különben csak azt fogom csinálni, amihez kedvem van. Amin meglepődtem még, hogy nem volt olyan gyakorlat, amit rosszul esett csinálni. A zenére levegőbe bokszolót kicsit cikinek éreztem, de csak egy pillanatig: ha nem nézi, hanem másokkal együtt csinálja az ember, egészen természetesnek tűnik.

Ma  (két nappal később) másik edző volt, egészen más stílusú (úgy tűnik, a többiek valamilyen csatornán értesültek a cseréről, mert feltűnően kevesebben voltunk, azért örülök, hogy mentem), na ő még keményebben megdolgoztatott! Szintén nagyon odafigyelt rá, hogy ne bénázzak, bár amikor a 40. percben szólt, hogy a lábemelésnél jobban nyújtsam ki a lábam, vagy a súlyzózásnál egyenesebben tartsam magam előtt a karom, feltettem magamban a kérdést, miért fizetek én valakinek, hogy megkínozzon? Persze a válasz kézenfekvő, hogy a fejlődésért, meg hogy lassan 30-asként nem ingyen adják azt a testet, amit szeretnék, de ott és akkor azért elbizonytalanodtam keményen.

A hangos zenén agyaltam, hogy jó dolog-e. Mert az edzőnek túl kell kiabálnia, nem is feltétlen az én dalaim szólnak (sőt!), aztán arra jutottam, hogy van ennek értelme, mert azon túl, hogy ritmust ad a mozgásnak (zenészként amúgy is igénylem), van egyfajta transzszerű hatása ennek zenés csoportos kondinak. (Lám, tágul szépen az a komfortzóna!) Egyébként azon gondolkodtam, kár, hogy a feleségem nem lát, mert mindig mondja, hogy menjünk táncolni, nekem meg nem fűlik hozzá a fogam, és erre tessék, a bemelegítésnél tánczenére mozgatom a végtagjaim és a csípőm. Ez már egészen közel van hozzá!

Szóval most így állunk. Kap a dolog legalább egy hónapot, aztán meglátjuk.

 


Képek: Google

10 mondat a kortárs irodalomból, amit nehéz elfelejteni

Vannak mondatok, amik beakadnak és jönnek olvasás után hónapokkal, évekkel is velem. Ezekből szedtem most össze egy válogatást a saját budapesti Instagram fotóimmal. Enjoy  😉

 

10.

Nem néznék be a föld alá ebben az erdőben.

Dragomán György: A pusztítás könyve. Ennek a könyvnek a hangulatát nem lehet felejteni. Olyan, amitől rémálmaid vannak a huszadik oldalon, de nem akarod abbahagyni.

 

IMG_20160508_162829

 

9.

akkor menj, gondolta, és lecsókolta a gyönyör verítékét a homlokomról

Ugyanitt a legjobb veszekedős párbeszédek:

A kis Eszterke! Ez próbál engem tönkretenni!
Magát már nem lehet tönkretenni, anyám!

Holvoltálfiam, kérdezte, pedig pontosan tudta, hogy hol voltam.
Vidéken olvastam fel, anyám.
Megtiltom, hogy ezt a sok szemetet felolvasd.
Miért szemét, anyám?
Tudod te azt jól. Ne írj rólam több nekrológot.
Ezek novellák, anyám.

Bartis Attila: A nyugalom. Kimeríthetetlen.

IMG_20160508_162955

 

8.

A felnőtt tartalom:

A szájüregben meggyűlt nyálat elkeverni a pinájából kicsorduló, erősen illatozó, húgytól fűszeres, nyákos váladékkal, melyben úgy tocsogott most a túlkeményedett, fájó faszával, mint egy feneketlen, oszló haltetemekkel teli mocsárban, amelyben sárga liliomok tenyésznek.

Nádas Péter: Párhuzamos történetek. Akármit írnék erről a könyvről, kevés lenne. Elképesztően szeretem. Tipikusan téli könyv, már a terjedelme miatt is.

 

IMG_20160510_201747

 

7.

Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Ez egy kiemelt cím, de annyira zseniális és olyan jól összefoglalja a könyvet, hogy beválogattam. Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag. Egyik kedvenc szereplőm benne a Backstage Education néven futó, szexshopban dolgozó ex-történelemtanár.

 

IMG_20160531_182654

 

6.

öregen is szerettem a tested

simogattam kék folttal tele ványadt/ karodat s ingerült fájdalmam alján/ túlfelén a reakcióhiánynak/ éreztem mégis ott a fiatal lány/ s kívántalak iszonyú szerelemmel

Lator László: A klinikán még egyszer. Teljes verzió itt. Számomra talán a legszebb vers a szerelemről és vágyról.

 

IMG_20160515_175212

 

5.

nem tudok meghalni, hiába szeretnék

Kubiszyn Viktor: Drognapló. Ebben azt szeretem, hogy a felépülésről, teljességről, spiritualitásról legalább annyira szól, mint az anyagozásról.

 

IMG_20160520_151148

 

4.

Itt ültem neveltetésem jéghideg csődjében.

Nádas Péter: Saját halál. Teljes szöveg itt.

 

IMG_20160608_175440

3.

megőrülni nem igazságos

Szilágyi Cs. Tibor: Harakiri

 

IMG_20160527_134205

2.

a mindenkitől lehet valamit tanulni Weöres-féle megfogalmazásban:

még a legnyomorultabbaknak is van olyan lelki kincse, ami belőled hiányzik

Weöres Sándor: A teljesség felé

 

IMG_20160531_182232

1.

És végül amikor egy folyó megárad:

– A tavalyelőttibe a moly ült bele; a tavalyit ellopták. Ebből se lesz templomkerítés, plébános úr, higgye el – mondták a cigányok, pedig épp csak szemerkélt.

És este hat körül már vitte is magával a Maros a kilenc rakás téglát, a sátrakat, a szekeret, a rézüstöt a vacsorával, fél hétkor a kultúrház színpadát meg a százötven tonettszéket, a népkönyvtárat, ott úszott már Lenin összes műve és a Maros még csak most kezdett igazán belejönni, vitte az Electrolux rádiókat, az Opera és Diamant tévéket a vasárnap esti zenés műsorral együtt, vitte a tévék tetejéről az üveghalakat, meg vitte a tyúkólakat is, az agronómus Dacia-ját, az almafákat, az aratócséplőgépet, a műutat, a postáskisasszonyt a kikézbesítetlen húsvéti üdvözletekkel, a rendőr asztaláról a feljelentéseket, majd vitte a rendőrt is, és még itt se hagyta abba, pedig ennyivel már igazán beérték volna a sáromberkeiek, de a Maros úgy döntött, hogy a hetes misét is elviszi meg a harminchárom fekete juhot, meg Prohászka Ottokárnak az ifjúsághoz írt intelmeit Vass Ignác atya Ukrajna márkájú kerékpárjával együtt, szóval ezeket már mind vitte, és akkor még azt az öt galambszaros zsákot is akarta, úgyhogy elindult a paplak konyhájából fel a padlásra. A plébános úr pedig ott ült a padláson a csapóajtó mellett és amikor a víz a hetedik létrafokot is elérte, akkor zokogni kezdett, szépen fogta a zsákokat és lehajigálta mind a száz kiló gyapjút a konyhába a Marosnak.

Bartis Attila: Engelhard című novellája. Ajánlom a teljes történetet, itt.

IMG_20160527_134419

Én és a sportok II. – Harc

Haladok tovább az életem időrendjében, a csapatsportok kudarca után meglátjuk, mit műveltem egyéniben, hogyan jutottam el a versenyek világán túlra, és értem el a teljes zent és harmóniát.

Vívás

Az osztályunkba egyik pillanatról a másikra csapott bele a vívó-láz. Egyik osztálytársam gyerekkora óta járt edzésekre, és már nem emlékszem, hogyan, de egyszercsak azok, akik (már, vagy egyáltalán) nem kosaraztak, a legtöbben szintén a páston találták magukat.

fencing_psf

Kardozni kezdtem először, mert az olyan menőnek tűnt 14-15 évesen. Baromi sok jó dolog történt akkor. Az új közösség nagyon klassz volt, szerettem járni, főleg, amikor már a nagyokkal lehetett edzeni. Együtt a felnőttekkel. Újfajta csapatszellem hatott át, még akkor is, ha rendesen véraláfutásosra csapkodtak minden héten kétszer.

Aztán tőrözni kezdtem, és akkor pöttyös lettem csíkosból.

Nem voltam ügyes, igaz, kitartó sem. A kamaszkor közepén kevés önfegyelmem volt, a zenélés meg a bandázás jobban érdekelt, az edzéseken lazsáltam, inkább csak járogattam, de attól még nagyon szerettem.

Házi versenyeken vettem csak részt, ott megint volt bennem feszültség, hogy miattam megy el a csapat helyezése, de legalább az egyéniken kevés volt a stressz, maximum utolsó lettem. Akkor is járt érem, meg oklevél. Ennek tényleg örültem: azóta sem kaptam érmet semmiért, majdnem kimaradt az életemből! És még egy ezüstöm is van csapatversenyből, ahol azt hiszem rajtam múlt főleg, hogy nem arany lett belőle.

Utólag jöttem rá, hogy mégsem múlt el nyom nélkül az a 3 év, amit edzegetéssel töltöttem: egyrészt egész jó reflexeim vannak, kevésbé vagyok cukorból (kivéve, ha betegség van, akkor tipikus haldokló férfivé válok), illetve erősek a lábaim. Ez később futásnál derült ki. Majd erről is.

Nem is tudom, hogyan lett vége. Talán egyszercsak nem mentem többet. Pedig addigra volt sisakom, tőröm, kesztyűm is saját.  Még arra emlékszem, hogy eladtam az egyesületnek. Azért a többiek közül sokan még ma is edzenek, edzősködnek, jó látni a sikereiket.

Aikido

Előzmények

Az egyetemen majdnem három év kimaradt, csak alibiből mozogtam. Kötelező volt két félév testnevelés, ezért elmentem társastáncra, hátha sok lesz a lány, de ez nem jött be: tényleg sok volt, de akik tetszettek volna, a párjukkal mentek. (Zöldfülű logika.) Utána tenisz/jégkorcsolya párosítást vettem fel. Teniszezni sosem tanultam meg, rohangáltam a messzire küldött labdáim után, jégkorcsolyázni viszont szerettem. De nem tudtam azt sem. Némi forralt bor után bátran mentem egyenesen, és ha lelassítottam, még kanyarodni is sikerült. A bátorságom valahol ott ment zátonyra, amikor egy lánynak felvágta a combját egy srác, aki úgy tűnt, nagyon profi, csak eszámolta magát egy trükknél. A látvány eléggé beivódott, úgyhogy elég hamar szögre akasztottam a bérelt korit. Jártam még pár hónapot edzőterembe (300 Ft volt egy diákjegy! párás a szemem az emléktől), ami azért volt jó, mert utána évekkel később úgy léptem be, hogy már nem volt idegen a világa. Azért sok látszatja nem volt, maximum nem puhultam el teljesen. Csak háromnegyedig.

                   És most tényleg

Lényeges változást az hozott, hogy nem volt nyelvvizsgám. Egy év, amikor már egyetemre nem kellett járnom, de diplomát meg nem adtak. A rendszert a hétköznapokba a heti kettő angolóra, és a két-három aikido-edzés hozta.

526a93_606efa7410cb44c8991d91490a612934.jpg_srz_975_955_85_22_0.50_1.20_0.00

A hogy kerültem én oda kérdésre elég egyszerű a válasz. Nekem volt kitalálva. Korosztálytól, fizikumtól függetlenül mehet az ember, nem kell sok cucc hozzá, azok is időtállóak, a világ legtürelmesebb emberei járnak oda és oktatnak, de ami az egyik legfontosabb: nincsenek versenyek!

Akartam valami küzdelmet tanulni, csak azért, mert mindig ódzkodtam tőle, és ebből következett, hogy ki kellett próbálni. Egy barátom ajánlotta, hogy ez nekem pont megfelelne. És igaza is volt.

Amint kitaláltam, el is mentem este. Imádtam az első perctől! Megtanultam szabályosan esni, 90 percet végigedzeni, valamint egy csomó technikát, amit nagyon sötét színű övig az életben nem igazán fogok tudni használni. Pont egy olyan bölcsésznek lett kitalálva, mint én. (Mit teszel, ha neked rontanak karddal? Számtalan megoldás létezik, mint kiderült.) Viccet félretéve, az aikido rengeteg életszerű támadásra ad választ, csak ahhoz tényleg rendszeresen gyakorolni kell. A két-három danos szenszeieket legyőzhetetlen jediknek láttuk. Ma is annak hiszem őket.

Egyszer a mester engem hívott ki bemutatni egy gyakorlatot. Gyakorlati dolgokhoz nehézfejű vagyok időnként, sokszor meg kell mutatni, igaz, ha megtanulom, nem felejtem el egy könnyen.  Hóna alá vette a fejem, és megnyugtató apuka-hangon megkérdezte: “Félsz?” Bólogattam. “Én is féltem régen.” Aztán megpörgetett, a fejem volt a kör közepe.

Sokat tanultam magamról, igazi klisé ez, de tényleg. Hogy át tudok ugrani egy 1,90-es embert, ha a vállába kapaszkodom. Hogy földhöz lehet vágni egy este alatt 200-szor a tatamin. Hogy én is földhöz tudok vágni mást, feltéve, hogy hagyja, amit csinálok rajta.

Egy szem edzőtáborig jutottam, ott letettem a 6. kyu vizsgát, aztán felköltöztem Pestre, és annyi volt.

Sosem találtam újra olyan közösséget, amit annyira szerettem volna. Ráadásul az aikido sok iskolával rendelkezik, és kicsit -ahogyan én láttam- mind eltér a másiktól, ez sem tetszett. A gyakorló gi azért még a szekrény alján pihen, hátha egyszer újra átkötöm a fehér övemmel, és elmegyek edzésre. Ezt tényleg nem adtam még fel. Elvégre, az életkor nem számít.


A képek a Google oldalról származnak.

Meglepetéseim

A héten megint jó volt a futás, valószínűleg az új útvonal volt az oka (Balaton), meg mintha jobban figyeltem volna a bemelegítésre. De ez csak a felvezető mondat, arról akartam írni, hogy mióta életmódot váltottam, folyamatosan meglepődöm, általában a következő dolgok miatt: nem vagyok béna, mennyit eszem, mekkora a ruhaméretem, a folyamatosságon, illetve a teljesség kedvéért tegyük hozzá, azon is, hogy mennyire fáradt vagyok.

1. Nem vagyok béna. Nekem ez ilyen berögzült izé volt, hogy ha mozgás, akkor én abban béna leszek. Kiderült, hogy abban, amit sokat és rendszeresen csinálsz, nem leszel béna, vagy más szavakkal: “minél többet gyakorolok valahogy annál nagyobb szerencsém van” (később beillesztem a linket).

2. Úristen, mennyit eszem, ez nooormális? Jó, mindjárt vizsgázni fogok és akkor az ember sokat eszik, de egyébként is. Az izmaim éhesek, és nem akármire, hanem tápanyagra. Sosem látott mennyiségek tűnnek el. Edzés körüli napokban 3-5 óránként úgy eszem, mint aki még nem látott ételt. Kattanásaim tojásra, nyers magokra, narancslére, növényi tejekre, zabpehelyre. Undorodásom fehér lisztes, egy napig friss zsemlétől. Napokig, hetekig nincs itthon cukor. Kiló banánokat eszem.

3. Mekkora a ruhaméretem. Nem hencegek, írta hencegve. Haladjunk tovább. (olyan pici nadrágot vettem két hete, hogy hú, és vannak rajta pálmafák!) Na.

4. Folyamatosság azért van, mert például nagyon szeretek aludni, és edzés nélkül nem mindig megy. Az edzés hangulatszabályozás, hatékonyságnövelés, meg persze, hencegni is lehet vele, ami jól esik a magamfajta nárcisztikusnak.

5. De azért valljuk be, az edzés fárasztó. Délelőtt edzeni és délután ügyet intézni halálos. Vagyis még nem szoktam hozzá, de rajta vagyok. Az érzelmi fáradtság a legalattomosabb, az edzés utáni fizikai fáradtság szelíden kiegyensúlyozza ezt, vagy csak lazulni, aludni segít, meg békében lenni.

Lesz majd szó irodalomról is, de most épp nem olvasok. Coming out: egész nyáron azt hiszem, egy darab Lakatos Levente -könyvet olvastam összesen, meg emellé Arany és Petőfi levelezését, ami több, különböző szinten is megrázó volt, egyúttal szórakoztató is és kedves, de erről majd máskor, vagy máskor sem. A Levente könyve az nem volt megrázó csak szórakoztató, és nagyon hálás voltam azért az élményért, hogy nekem csak hátra kell dőlnöm és hagyni, hogy a szerző szórakoztasson.